Tom kényelmesen elterült a hatalmas fehér kanapén, én pedig a mellkasára dőltem. A nap egyenesen ránk sütött két függöny közötti résen át, a nyitott hátsó ajtón pedig kellemes szellő jött be. Tökéletes nyár eleji nap volt.

-Azért egy kicsit hiányoztál. -másztam át rajta az epres tálért, majd bekaptam egy szemet

Tom felnevetett.

-Fogadjunk, hogy minden este a mobilodat szorongatva vártad, hogy mikor hívlak már.

-Álmodozz csak! -vigyorogtam rá -Nagyon jól elvoltunk Kölnben nélküled is.

-Ja, képzelem. Biztos jó buli volt sok besavanyodott, öreg, öltönyös pasival megbeszélni a statisztikákat.

-Ohh, Herr Staum nem volt ott. Helyette a fia jött. Egész helyes. -szivattam Tomot

-Jajj, Alexander? A kis arisztokrata pöcs? -nevetett -Annak a gyökérnek az alsója a veséit szorongatja.

-Te meg a térdeden hordod a boxered. -vontam meg a vállam -De lényegtelen, aranyos és kész. Leste minden kívánságom. -hajoltam fölé szemtelenül mosolyogva

-Héé, az én alsógatya viselési szokásaimat hagyd ki ebből! Az image-em része! -mondta sértődötten

-Néha komolyan nem értem, hogy marad rajtad a gatyád... -motyogtam elgondolkodva, mire nevetve hozzám vágott egy párnát

-Amúgy, ha annyira tudni akarod, nekem is volt egy csajom, aki egy hívásra ugrott. -közölte "mellékesen"

-David 4 éves kislánya? -kuncogtam

-Nem-nem. Heidinek hívják. Egész héten ő hozta a pizzát a stúdióba, na meg a számát nekem. És isteni volt!

-Ne áltasd magad, nem miattad jött. Tudod, ez a munkája. -nevettem -A számát meg véletlenül nem egy hűtőmágnesen adta?

-Lehet, de akkor is miattam jött. Biztos nem véletlen. Thorsten is hozhatta volna a pizzát. -okoskodott Tom

-Jól van, megnyugodhatsz. Alexander nem volt ott, a vén sajt szagú Staummal tárgyaltunk. -adtam egy puszit a szájára

-Heidi viszont tényleg hozott pizzát. -mosolygott szemtelenül

-Heidi labdába se rúghat mellettem. -vontam meg a vállam vigyorogva

-Hmm, van benne valami.

-Még szép. Adsz egy epret? -ültem a csípőjére

-Persze.

A hasára tette a tálat, kicsit feljebb csúszott és a számba adott egy szemet, majd még egyet és még egyet...

-Beszéltél már Billel a költözés miatt? -kérdeztem rá, miközben én is megetettem őt

-Iiigen. -mondta furcsán elnyújtva 

-És?

-Figyelj, játszunk olyat, hogy ki tud több epret tömni a szájába, jó? -hadarta bebuzdulva

-Hülye. -nevettem -Na de tényleg, mit mondott?

-Hát... -vakarta a tarkóját pasisan -Nem örült neki. De beleegyezett. -tette hozzá gyorsan, az év legnagyobb hazugságát

-Komolyan? -kérdeztem hitetlenkedve

Bill csak úgy belemegy, hogy odaköltözzek hozzájuk? Én? Pont én? Itt valami nem stimmel... Lehet, hogy van egy terve. Talán az őrületbe akar kergetni minden egyes nap, hátha elegem lesz és szakítok Tommal. De ki kell, hogy ábrándítsalak Bill, ez nem fog összejönni!

-Aha. -vonta meg a vállát Tom -Én mindenre rá tudom venni. Csak azt mondta, hogy pakolni nem fog.

Oké, talán tévedtem. Biztos Tom miatt egyezett bele, hiszen érte bármit megtenne.

-Ezt sejtettem.

-Két nap múlva Milánóba megy, valami divat hétre. Akkor elinézhetünk mindent és így biztos nem kell segítenie a pakolásban.

-Te nem mész?

-Ugyan már, engem ez nem köt le. -mondta a tálat piszkálva -Talán, ha a Gucci előjön valami rapp vagy hip-hop kollekcióval. -nevetett


-Megjöttem! -dobta le a kulcsait az asztalra Tom

-Van pizza. -kiabált Bill a nappaliból

-Ide vele! -ugrott a kanapéra, öccse mellé Tom és máris elvett egy szeletet

-Előbb menj és pakold össze a cuccaid. -lökte le a kanapéról -Vár minket Milánóóóó! -énekelte vidáman

-Öhm... igazából erről akartam veled beszélni. -tápászkodott fel Tom

-Hallgatlak. -húzta fel a szemöldökét Bill, aztán beleharapott a pizzába

-Nem megyek.

-Mi va'?? -kérdezett vissza tele szájjal

-Én... -Tom egy pillanatra elgondolkodott, nem talált ki semmilyen indokot, hogy miért nem megy -Elromlott a gitárom... És holnap után kell érte mennem. -mondta végül

-Egy nyomorult gitár miatt nem jössz velem Milánóba?!

-Héé, a kedvenc Gibsonomról beszélsz.

-Nem mindegy? Van neked még több száz.

-Mondom a kedvencem. És amúgy sincs kedvem ott majomkodni. Bőven elég a kötelező megjelenéseken jó pofiznom meg aláírásokat osztogatnom és elviselni, hogy a fülembe visítanak.

Bill szomorúan sóhajtott, de az utolsó mondatok meggyőzték. Tudta, hogy milyen fárasztó is az, főleg, ha az embernek nincs hozzá kedve. Meg tudta érteni Tomot, még ha nem is esett jól neki.
Tom pedig megkönnyebbülve harapott bele a pizzájába. Ez is megoldva. Ha Carla már itt lesz, Bill nem tehet ellene semmit és talán végre újra jóban lesznek. Csak összejöjjenek a dolgok...

Folyt.Köv.